2013. szeptember 26., csütörtök

FOLYAMATOS FELTÖLTÉS ALATT

Kis türelmet szeretnék kérni, míg minden gomb mögé kerül tartalom.
A bevezető szakaszban járok :)
Köszi!

2013. február 16., szombat

Bruce Willis


Bruce Willis - a sármos férfi
A napokban hazánkban forgat az akciófilmek már nem annyira fiatal sztárja. Felvetődött bennem, hogy a Halak jegyben született Bruce, vajon miért kapja filmjeiben rendszeresen a megmentő szerep ennyire agresszív formáját. Vajon melyik szerep áll közelebb Bruce Willishez, az akcióhős John McClane (Die Hard sorozat), vagy az olajfúró szakember-világmegmentő Harry Stamper (Armegeddon), esetleg a halott gyerek-pszichiáter Malcolm Crowe (Hatodik érzék), vagy a taxisofőr Korben Dallas (Ötödik elem)?

Bruce Willis - 57 éves
A horoszkópja alapján az jól látszik, hogy ő az a fajta színész, aki teljesen belehelyezi magát a szerepbe (Halak Nap), és azt aprólékosan kidolgozza, az utolsó nézésig, kézmozdulatig, hanglejtésig (Szűz Aszcendens). Munkájára nagyon igényes, személyes kommunikációjának szerves részét képezi, amit a filmeken megjelenít. Amit minden szerepében megformál, az a hétköznapi, "én csak a munkámat végzem, de ha már muszáj megmentek mindenkit, bár inkább söröznék" mentalitás, amit (a Halak napjegy) segítőkészsége, és (a Szűz Aszcendens) szolgálatkészsége valószínűleg az életben is rá ró. /Köszönöm ezt a frappáns megfogalmazást Melindának)

Intuíciója, ami a pszichiáter szerepekben (Az éj színe; Hatodik érzék) jól megmutat, az a fajta alapvető emberismeret, amikor valaki ránéz a másikra, és azonnal tudja hányadán állnak (Vízöntő Hold, Halak Merkúr, Szűzben induló 12. ház).

Bruce Willis - fiatalon
Fiatalabb korában erősebben dominált benne a Rák és a Halak jegy jellegzetessége, arca ezért olyan puha, vonásai összemosódottak voltak. Ahogy egyre idősebbé válik a Skorpió jegy jellemzői kezdik átvenni a hatalmat, ami a szuggesszív tekintet, a mélyebb vonalak (nem annyira az apró ráncok) az arcon.

Bruce és Demi Moore
Bruce Willis horoszkópjának egyik érdekessége, hogy nagyon dominál benne a víz elem, és szinte alig fellelhető a tűz elem. Ez az életben ráhangolódóvá teszi, viszont nem segíti a konfrontációt és még kevésbé, hogy saját érdekeit aktívan képviselje. Nem tartom véletlennek, hogy első felesége, az igencsak markáns Demi Moore (4 bolygó a Skorpióban, Mars az Oroszlánban) lett, és jelenlegi felesége sem megy a szomszédba, ha akaratát kell érvényesíteni, Emma Heming (Ikrek Nap, Skorpió Hold, Oroszlán Vénusz).
Bruce és Emma Heming
Mindent összevetve, ha azt akarjuk megtudni, hogy - a filmgyártók anyagi hasznán túl - miért kell egy akciófilmről az ötödik bőrt is lehúzni, akkor a válasz nem más, mint hogy Bruce Willis valahol meg kell, hogy élje a férfiasságnak azt a formáját, melyet a világmegmentő, tűzpárbajban, robbanásokban, üldözésekben edzett véres atlétás szerepben képvisel. Bruce saját személyiségéből fakadó férfiassága biztonságteremtő, a védelem nyújtó, de nem harcoló, hanem a bajt megelőző stratéga. (Bika Mars, Halak Nap, Szűz Aszcendens).

A budapesti forgatás időpontja pár napot csúszott, mert megszületett Bruce Willis negyedik lánya is. Megérdemelne egy külön elemzést, hogy miért is születik valakinek csak lány gyermeke, és miért van az, hogy hat hölgy van állandóan jelen az életében, hiszen első feleségével is híresen jó a kapcsolata.

És végül a válasz a nagy kérdésre, hogy mitől annyira sármos, és miért kedvelik a nők ennyire- főleg az idősebb kivitelét - az, hogy árad belőle a megértés, a segítőkészség, és hogy sosem bántana egy lepkét sem. Az sem elhanyagolható, hogy önmagával teljes harmóniában van, és ez a környezetével ápolt kapcsolataira is kisugárzik.



Bruce Willis horoszkóp ábrája

Jeanne D'Arc

Jeanne D'Arc - vagy ahogy a népe nevezte az Orleansi Szűz - 1412 Január 6-án született. Egy egyszerű falu, egyszerű családjának leányából lett Franciaország hőse és mártírja. A 100 éves háború idején, amikor egy nőnek nem volt szava és inkább zaklatások és agresszió volt az osztályrésze, akkor a 12 éves lánynak látomásai voltak, amiben kiűzi az angol hadakat Franciaországból és véget vet a háborúnak. 
Semmi kétség, ez eléggé hihetetlen volt akkoriban és ma is az lenne. De mégis, ez a lány elindult az igaza után és férfi ruhában, rövidre vágott hajjal (ami később az egyik érv volt elítélésében) a katonák közé állt, és egy tiszt segítségével eljutott oda, hogy Orleans-nál megállította az akkor már hónapok óta támadó angolokat. Mégsem elismerést, hanem elítélést kapott, mert az akkori uralkodó nézeteit sértette. Több akkoriban fontosnak számító bűnnel vádolták, és máglyán megégették 1431. Május 30-án. Könnyen kiszámítható, hogy idén 600 éve született, és 581 éve a mai napon halt meg. Halála után pár hónappal visszavonták az ellene felhozott vádakat, és mártírként tisztelték. A francia népnek azóta is fontos történelmi alakja.

Ha a mai világban ez a lány horoszkópelemzést kérne, bizonyára senki sem állítaná, hogy mártír halált fog halni 19 évesen. Napja a Bakban, Ascendense az Oroszlánban nagyon kemény, vezetésre született személynek mutatja, aki kitartóan és keményen küzd céljaiért. Mivel a Vénusz, a nőiséget és a szeretet kifejezést jelölő bolygó is a Bakban van, lehet tudni, hogy nem egy nyitott személyiség, és nem is nagyon lágy a megjelenése, inkább alacsony, vékony, kicsit "száraz" típusú nőt mutat. Az sem elhanyagolható a nőiesség szempontjából - ami mint tudjuk Jeanne D'Arc esetében kifejezetten hátrány volt - hogy a Holdja, ami a gyermeki nőiség mutatója a Mérlegben van, és nagyon erős szuggeszivitást mutat. Amikor valahol megjelent, akkor nem egy lányt, vagy egy nőt láttak benne, hanem valamilyen átható jelenséget, amire oda kellett figyelni. Ez lehet az oka, hogy végül lett valaki, aki hitt neki és támogatta küldetésében. 

Sorsfeladata, hogy hirdesse környezetében az áradó hitet és megélje a szeretetben való teljes feloldódást. Mivel a sorsfeladat jelölője a 8. házban, vagyis a halál életterületén van és erős negatív hatást kap a Marstól, az agresszió bolygójától, az kitalálható, hogy valószínűleg az élete végén is a sorsfeladata miatt érik támadások. Szent Johanna esetében ez ténylegesen meg is valósult. A mai korban ennek az állásnak köszönhetően arra következtethetünk, hogy az illető sokat küzd sorsfeladata szerint, és a külvilág ebben a harcban nem áll mellette, hanem folyamatos megújulásra készteti. Nem érzi magát kellemesen és oldottan sehol. Így még nehezebb megvalósítani az áradó szeretetet, ami a sorsfeladat. Elsősorban ma ezek munkahelyi konfliktusok formájában jelennének meg, és mivel egy ilyen horoszkóp vezetői alkatra vall, feltehetően ő lenne az a főnök, akit nem kedvelnek, félnek tőle, de nem merik megmondani neki, mi a gondjuk. Így a sikerességében és elégedettségben gátolják. 

Jeanne D'Arc vezetői affinitása abból látszik, hogy a nyílt konfrontatív helyzetekben nagyon határozott (VII. ház Vízöntőben, az ura a Szaturnusz Bikában), és rendkívül gyakorlatiasan szemléli a világot (Bakban lévő Nap, Merkúr, Vénusz, és Szűzben álló Mars). Életében legfontosabb, hogy a rá bízott feladatokat pontosan hajtsa végre (Nap a 6. házban), és nagyon vágyik a társadalmi megbecsültségre, ami nem feltétlenül egy állami elismerés, hanem akár egy olyan szerep betöltése - tiszteletet kivívó vezető, jó apa, megbízható munkatárs, precíz szakember, orvos  - amit a társadalom megbecsül. 

Jeanne D'Arc történetének az egyik legvitatottabb része a látomás, amit 12 éves korában látott. Abban az évben annyi látszik, hogy drasztikus változás áll be a világnézetében és ezt megerősíti, hogy az előrejelző képletben a Hold és a Jupiter nagy hatással vannak a hithez kapcsolható jelölőhöz. A mai világban, nem biztos, hogy látomásként értékelnénk egy ilyen előrejelző képletet, de az biztos, hogy a sorsfordító világnézeti átalakulás érezhetően fontossá, kiemelkedővé tenné az adott évet. Jeanne D'Arc nem rendelkezett a klasszikus értelembe vett spirituális nyitottsággal, ami  miatt arra gondolhatnánk, hogy rendszeresen lettek volna ilyen jellegű tapasztalásai. Mivel alapvetően racionális jellegű ember lehetett, inkább arra gondolok, hogy egy olyan, ma intuíciónak nevezett, élménye volt, ami nagyon erősen hatott rá, mert olyan tisztán és érthetően látta át a környezetében zajló folyamatokat (politikai, háborús), ahogy az nem volt várható egy korabeli nőtől. 

A mai világban az intuitív élmények nem tűnnek annyira fontosnak, mert a vallási vonulatok sokkal engedékenyebben állnak hozzá a spiritualitás témájához. Az emberi psziché "énvédő" mechanizmusai hajlamosak arra, hogy olyan színbe vonják egy-egy spirituális élmény körülményeit, amit a kor társadalma elfogad. Jeanne D'Arc idején csak akkor lehetett "legalizálni" egy ilyen spirituális élményt, ha valahogy a korabeli egyházi rendszerbe tagozza az ember. Ezek nem tudatos cselekedetek, inkább önkéntelen reakciók az ismeretlenre, megmagyarázhatatlanra. 

Mindent összevetve, ha Jeanne D'Arc ma azzal fordulna asztrológushoz, hogy milyen szakmában tudná kiteljesíteni magát, akkor biztosan olyat ajánlanék, amiben vezetői készségeit egy viszonylag racionális területen tudja kamatoztatni. Javasolnám neki, hogy a női oldalát erősítse a művészetek vagy valamilyen nőies mozgásforma segítségével. Felhívnám a figyelmét rá, hogy az emberekkel kapcsolatban törekedjen a nyíltságra, és vállalja fel, hogy mások felnéznek rá, vezetőnek tekintik.
A rövid élet nem a horoszkópjából, hanem a vállalt sorsfeladatából eredt. Az mindenesetre várható lenne, hogy ellenségei nem elégednek meg azzal, ha visszavonul, számukra csak a végleges eltávolodás jelentene nyugalmat, tehát bármilyen nyílt konfliktus esetén fel kell készülnie, hogy "ellenfelei" a legtöbb esetben nem kooperatívak. 
Ma is élnek közöttünk Jeanne D'Arc-ok, csak nem vesszük észre, mert a történelmi kor egészen más módon ad teret a kiemelkedésre.

(Azok számára, akik a horoszkópábrát is vizsgálnák, fontos tudni, hogy más naptárt használtak akkoriban, így a születést, ami naptár szerint 1412. január 15-re kell datálni a képlet felállításakor)


Johnny Depp

Johnny Depp - a nem tipikus macho
Sok izgalmas szerep a horrorfilmestől a meséig, néhány szinkronhang animációs filmekhez, és persze romantika. A kölyökképű, ám mégis a női szíveket magáénak tudó Johnny Depp 1963. június 10-én Ikrek jegyben Oroszlán Aszcendenssel született. Valahogy mégsem a felületesség, vagy a rivalda fényben sütkérezés a két első dolog, ami eszünkbe jut róla. Ennek egyszerű oka, hogy személyiségének eme két fontos eleme (Ikrek Nap és Oroszlán Aszcendens) semmilyen külön hangsúlyt nem kap a horoszkópképletben, nincsenek megerősítve, inkább ellenpontozza jellegzetességeiket a többi égitest elhelyezkedése. A Hold a Bakban - zárkózottságra ad hajlamot, a nyilvánosság életterületén helyezkedik el a Szaturnusz a Vízöntőben, a visszafogottság bolygója, a leginkább kívülállóságra hajlamos jegyben.
Önkifejezésének másik fontos mutatója a Merkúr, a Bikában áll, méghozzá együtt a Vénusszal, és jócskán "leszedálva" a Szaturnusz által. Hát itt a nyitja, amiért nem tűnik annyira Ikrek dominánsnak Johnny Depp, hiszen az uralkodó bolygója erősen korlátozott, mondhatni szabályozott módon tud csak érvényt szerezni magának. A pozitív hozadéka ennek a bolygó-jegy kombinációnak, hogy nagyon kifinomult hangzású, ugyanakkor választékos lesz a beszédstílus (Vénusz a Bikában együtt a Merkúrral adja ezt a szép, kifinomult modort, a választékosság, egészen pontosan a nagyon precíz, de sokféle árnyalatban való fogalmazási készség a Vízöntőben álló Szaturnusztól érkezik.)

Johnny Depp - rejtett Aszcendense Bika
Az igen sokféle szerep megformálásában legnagyobb segítségére a kreativitása (Uránusz az I. házban), a remek megfigyelőképessége (Hold a Bakban, Uránusz a Szűzben) és a beleérző képessége (Neptunusz fényszögkapcsolatban az Aszcendenssel) vannak. Ha valaki elnyert díjait és jelöléseit veszi sorra, abból is kiderül, hogy szakmailag is elismert bármilyen karaktert is játszik el. A játszás képessége egyrészt az Ikrek jegyűek sajátja, másrészt a Mars Uránusz együttállás adja ajándékba amellé, hogy robbanékonnyá teszi az embert. Nem csak akaratában, illetve haragjában lehet hirtelen, hanem gondolkodásmódjában, és mozgásában is nagyon könnyeddé válik, akinek ilyen bolygóegyüttállás van a horoszkópjában. 
Az Álmosvölgy legendája
Az általános mentalitásra, a spontán reakciókra a Rejtett Aszcendens jegye utal, ami jelen esetben Bika (szilárd minőségű, föld elemű, nőies jegy). Azt mondhatjuk tehát, hogy sokkal inkább a föld típusba sorolható Johnny Depp - azaz racionális, gyakorlatias, megfontolt, ragaszkodó, fejlett szépérzékű, szenvedélyes, megbízható - minthogy a levegő, vagy a tűz elemet hordozná, amit az Ikrek és az Oroszlán mutat a horoszkópban. Megint találtunk egy magyarázatot arra, hogy miért szerepeiben formálja meg a hirtelen, spontán, kíváncsi, kicsit figyelmetlen alakokat. A magánéletben ezeket a vonásait nem nagyon "üzemelteti" és így válhat kiegyensúlyozottá, mert lássuk be, kevés munka ad lehetőséget ennyire szélsőségesen különböző, belső indíttatások megélésére. Ő mindenképpen kettős életet kellett volna, hogy éljen ahhoz, hogy elégedettnek és teljesnek érezhesse magát. (Azoknak, akik hasonlóan összetett személyiségképpel rendelkeznek, de nem áll módjukban a színészetben kiélni sokféleségüket, azoknak ajánlom, hogy keressenek olyan hobbit, ahol a kevésbé domináns - olykor elnyomott, vagy nem szeretett - énjüket megvalósíthatják.)

Csokoládé
Magánemberként Johnny Depp érzelmileg nagyon mély, de nehezen megnyíló típus, aki nem engedi közel magához csak azokat, akik már bizonyították megbízhatóságukat. Családjában szeretetteljes, de valószínű, hogy szüleivel nem volt zökkenőmentes a kapcsolata, a család nem tudta támogatni céljai megvalósításában, az álmait nem engedték igazán kibontakozni (Neptunusz a IV. házban terhelt kapcsolatban a Jupiterrel a 9.házban) 
Engem sokáig foglalkoztatott, hogy miért vállal el egy komoly színész olyan karaktereket, amik nem vehetőek komolyan - a  Charlie és a Csokigyár főszerepe, vagy az Ollókezű Edward, vagy az Alice Csodaországban kalapos embere, de ide sorolható a furcsácska Jack Sparrow is. 
Gilbert Grape
Szerintem nem összevethető ezeknek a szerepeknek a tartalma mondjuk a Gilbert Grape drámai alakításával. Viszont mégis megtalálják a bohém, társadalmi normákat áthágó szerepek, amikben fiatal és önfejű férfiakat személyesít meg. (Don Juan de Marco, Csokoládé, Én Pán Péter, stb.) 
Alice Csodaországban
Szóval a hitelessége ezekben a szerepekben az I. házas Uránusz,  és a kreativitás életterületének (5.ház) ura a magasabb szintű tudás életterületén (Jupiter a 9.házban). Vagyis mindazt a különcséget, amit a fentebb felsorolt szerepekkel kipróbálhat,  szintetizálja, és a világ megértéséhez használja fel
Don Juan de Marco
A magasabb szintű megértés és bölcsesség megszerzése a haszna, ezért teremti be az életébe. A Jupiter saját házában a 9.házban nagyon erős és rengeteg gondolatot ad, nyílt érdeklődést a vallások, a hitrendszerek, a filozófia és az alapvető igazságok iránt. Azt hiszem ez a kulcsa annak, hogy Johnny Depp bármilyen szerepet is kap, abban maximálisan elmélyül és hitelesen közvetíti mondanivalóját, mert ő maga is érteni kívánja





Johnny Depp születési horoszkóp



Vin Diesel


1967.07.18. New York-ban született.
Kevesen tudják, de egy ikerpár egyik tagja. Testvére Paul Vincent kicsit sem hasonlít rá, bár szakmájuk közel áll egymáshoz, Paul vágóként dolgozik a filmiparban.
Vin Diesel – nevét a dízel motor erejéről kapta társaitól – Mark Sinclair Vincent néven látta meg a napvilágot, és habár színészi karrierje nem volt éppen egyszerű és hétköznapi, a korai támogatást megkapta asztrológus anyjától, és színházi rendező nevelőapjától.

17 évesen kidobóként dolgozott, hogy legyen pénze, és a szembetűnő izomzatot is akkor építette magára. Némiképp ez a megjelenés akadályozta, hogy a rosszfiú és katona szerepeken túl mással is megbízzák. Hollywoodi karrierjét saját gyártású filmjének cannes-i sikere előzte meg, amire a színész ma is büszke.
Jelenlegi legismertebb szerepei a Gorilla bácsi, az xXx filmek, a Halálos iramban, és a Riddick – A sötétség krónikája. Kevésbé ismert, hogy a Ryan közlegény megmentése című filmben is szerepelt, egy a film elején meghaló katonát alakított.

Horoszkópja szerint Rák a Napjegye, Skorpió az Aszcendense, és Nyilas jegyű a Holdja. Mindez egy nagyon érzékeny, ám igen dinamikus embert takar. Megjelenésében dominál a Skorpió Aszcendens: mélyre hatoló tekintet és kifejezetten markáns orr. A Rák férfiaknál mindig fontos szerepet kap az anya, mivel a Rák jegyűek vágynak leginkább a gondoskodásra, náluk jelenik meg az anya karaktere az átlagnál erőteljesebben. Diesel anyja (a Hold jegye utal erre) szabad szellemű, a fiai számára erős talpakon álló világnézetet és biztos anyagi hátteret nyújtott. Ugyanakkor az is látszik, hogy minden helyzetben szeretett volna befolyással lenni a gyerek Vin döntéseire, és ezzel érzelmileg bizonytalanná tette gyermekét (Hold-Plútó quadrát).

A Skorpió Ascendens arra enged következtetni – főleg, hogy a Mars, ami uralja, a 12. házban van – hogy Vin Diesel nem szívesen és nem könnyen fogad el segítséget, inkább a saját megérzéseire hallgat. Eléggé bizalmatlan, és érzelmileg szélsőségekre, az agressziót tekintve elfojtásokra hajlamos. Nehezen fejezi ki férfiasságát és agresszióját, viszont egy ponton túl már nem tud vele mit kezdeni, olyankor pedig átszakad a gát, és akkor nem is nagyon mérlegel (ezt a Mars – ami hangsúlyos bolygó – és a Nap negatív fényszöge mutatja).
A színészet lehet számára az a közeg, egyfajta elzárt, külön világ ahol ki tudja fejezni ezt az oldalát is (a 12. ház által sugallt zárt helyzet). Színészi tehetségét a Nyilas Hold is mutatja, akinek hasonló helyzetben állt a Holdja születésekor, könnyen szerepel, általában meg is találják életében ezek a helyzetek. Tovább erősíti a sikerre való hajlamot, hogy a Jupiter, a szerencse és a Szaturnusz a kitartás bolygója pozitív kapcsolatban állnak egymással, és mindkettő nagyon erős helyzetben is van. A végső jel arra, hogy művészeti karriert futott be Vin Diesel, és nem ragadt be a smasszer szerepben, a Vénusz, vagyis a művészet bolygója, a karrier életterületén helyezkedik el, és az önkifejezést mutató Aszcendenssel harmonikus, támogató kapcsolatban áll.

Vin Diesel hangja igen mély, amit biológiailag egy hangszálszakadással magyaráz, de asztrológiailag is alá van támasztva, hogy különleges hangja legyen. Ez nem más, minthogy a kommunikáció bolygója, ami a beszédet is befolyásolja, a Merkúr a gátló Szaturnusszal van kellemetlen kapcsolatban. A Skorpió Aszcendens is a mély hangot szolgálja, és ismét számít a Vénusz bolygó kapcsolata az Aszcendenssel.
Kellemes megjelenése, és különösen átható tekintete a Rák és Skorpió jegyek dominanciájából, valamint abból ered, hogy a Mars, a férfiasság jelölője a Mérlegben, a harmonikus szépség jegyében áll.

A legnehezebben kezelhető személyiségvonása az lehet, hogy amit kitalál, azt nagyon makacs módon akarja megvalósítani. Hajlamos lehet arra is, hogy maga alá gyűrje azokat, akik ellene tesznek. Inkább verbálisan kellemetlenkedő, szarkasztikus, és sértődékeny, valószínűleg nem nagyon disztingvál, hogy kinek mit mond. Ezzel sokakat megbánthat élete során.

Érzelmi magabiztosságának hiánya, szélsőségekre hajlamos érzelmi megnyilvánulásai, és sértődékenysége csak egy nagyon alárendelődő társat tud elviselni maga mellett. Ha már valaki mellett elkötelezi magát, akkor – bármit is mesél – hűséges alkat, ezt a párkapcsolat életterületének Bika jellegű megélése mutatja, valamint hogy a Vénusz, vagyis a nőt jelölő bolygó a Szűz jegyében áll, ezért olyan társat választ, aki betartja a klasszikus női szerepeket.


Ikertestvérével való viszonya nem lehet valami fényes. A testvéreket jelölő életterületet a Bak jegy uralja, ami zárkózottságot, érzelmi visszahúzódást mutat, és ennek uralkodó bolygója a Szaturnusz a Kos jegyében van, ami szintén a kötődés hiányát teszi feltételezhetővé. Az a tény, hogy egyáltalán nem hasonlítanak egymásra, valamint, hogy nem nagyon nyilvános, hogy Vin egy ikerpár fele, pedig ez érdekes a sztárvilágban, alátámasztja, hogy nem zökkenőmentes a viszonyuk. 


Vin Diesel születési horoszkópja:
















Robert De Niro

A Keresztapa, a Bronxi mese, a Casino, az Ébredések, a Jackie Brown, a Ronin,  a 15 perc hírnév, vagy a könnyedebb műfajból az Apádra ütök, a Csak egy kis pánik és a Csillagpor is mind Robert De Niro rendkívüli tehetségnek a mutatói. Díjak sorát, az Oscartól a Golden Globe-on át több európai elismerést is magáénak tudhat. Színészként és rendezőként is sikeres - a Bronxi mese és Az ügynökség is olyan filmjei, melyekben a rendezés mellett szerepelt is. Magánéletében 3 feleség, 4 gyerek és egy étteremlánc tulajdonossága is szerepel, de mi mégis a szakmai életéért tudjuk igazán elismerni. Ő is azon színészek egyike, aki a szereppel olyannyira együtt él, hogy testét is hajlandó akár 30 kilóval megterhelni, ha a film ezt kívánja (a Dühöngő Bika című filmje miatt hízott meg ennyivel).

1943. augusztus 17-én született, Napja Oroszlán, Holdja Halak, Ascendense Rák. Nagyon kiegyensúlyozott a horoszkópja - minden elemben és minden minőségben közel azonos értékű bolygó található -, ami azt is mutatja, hogy nagyon jól tudja alkalmazni a képességeit, és tud idomulni a hirtelen kialakuló helyzetekhez is. A színészi szakma elengedhetetlen készsége a beleérző képesség, vagyis annak a képessége, hogy bele tudjon helyezkedni egy adott szerepbe és szituációba. De Niro képletében a Hold a Halakban áll és a rejtett Ascendens is Halak, ezt kiegészítve azzal, hogy a születési képlet ura a Hold, látható, hogy a fokozott érzelmi és ráhangolódási képességek adottak. A színész másik fontos tulajdonsága a kritikus szemléletmód, hiszen az aprólékos megfigyelés a szerep megformálásában elengedhetetlen. Robert De Niro Merkúr (kommunikáció és logika) és Vénusz (előadásmód művészi képessége) bolygója a Szűz jegyben, a 3. házban áll, ami felerősíti azokat a képességeket, amiket a Merkúr eleve hordoz. Tehát végeredményben nagyon éles látásmódot biztosít, valamint kiemelkedően jó memóriát, beszédkészséget és kommunikációs kreativitást, ami a szövegek szempontjából mindenképpen elengedhetetlen. A kritikusság ebben a speciális esetben szinte elviselhetetlen maximalizmust is hordoz. 

A színpadi és nyilvános szereplés egy Oroszlán szülött számára már önmagában is jelen lehet, de ezt megfejeli, hogy a napi munka életterülete a szintén nyitott és szerepelni vágyó Nyilasban van. (A Nyilas ura, a Jupiter pedig megint csak az Oroszlánban, és ez a kettős kötés már kiemeli őt az átlagos színészek közül.)
Robert De Niro horoszkópja nagyon egyértelmű, ha a szakmai életét vizsgáljuk. Viszont kevésbé könnyen kibogozható, hogyan is lett neki ennyi házassága és gyermeke. A Rák Aszcendens alapvetően monogám típus, és nem szereti, ha új embereket kell megszoknia és beengednie igencsak zárt érzelmi világába. Robert De Niro asztrológiai képletében azonban a párkapcsolat életterületének ura a Szaturnusz az Ikrek jegyben áll, ami megsokszorozza a partnerek számát, valamint a szerelem életterülete a Skorpió jegyben van, ami szintén "nagyobb szerelmi étvágyat" mutat. De Niro kapcsolataiban nagyon is irányító, ráadásul konzervatív alkat, és az is lehet, hogy ha valaki nem azt teszi, amit ő helyesnek tart, akkor megfenyegeti, vagy megzsarolja érzelmileg. Nehéz megmondani, hogy mi a fontosabb az életében, a család vagy a karrier, azt viszont könnyű megállapítani, hogy a család a karrier mögé szorul a hétköznapokban. Nem tud alkotni nyugalmas háttér nélkül, viszont inkább elzavarja a nyugtalan hátteret, csak hogy alkotni tudjon. Nem lehet vele könnyű az élet. 

Még egy érdekesség: miért annyira hiteles a befolyásos maffiaszemélyiség szerepében, illetve miért jut  rá valahogy mindig a nagyon profi, de mindenkin átgázoló szerepe?
A maffia azért ennyire találó neki, mert a Rák Ascendens családcentrikussága és az uralkodás -  az Oroszlán Nap - a két fő személyiség eleme. Ezért ez nagyon erősen fakad a természetes személyiségéből.
A kegyetlen profizmus pedig a fentebb is említett maximalizmusából, kiélezett kritikusságából származik, amit szintén megfejel az Oroszlán minden áron uralkodni vágyása. Mivel ez is személyiségének eleven része, mondhatni nem is kell játszania, csak magát adni, és máris kész a szereppel.
Önálló és önfejű ember, aki nem kér mások irányításából és nem szívesen kér segítséget. Ha mégis, akkor csakis nagyon bizalmas barátaitól. 

Egy zseni, aki már életében kultikus figurája a művészvilágnak. 

Robert De Niro születési horoszkópja

Freddie Mercury

Látható-e a horoszkópban a homoszexualitás?

Származását tekintve párszi indiai szülők gyermeke, és Zanzibár város egyik negyedében született 1946.szeptember 5-én. Ősei perzsa és iráni felmenőktől származnak, de Indiában telepedtek le és Freddie - eredeti nevén Farrokh Bulsara - már indiai anyakönyvet kapott. Egy húga van, Kashmira.
A Freddie nevet egyik iskolájában kapta, és meg is tartotta karrierje során. 1964-ben családjával Angliába menekült, ahol 1970-ben ismerkedett meg Roger Taylorral és Brian May-jel, és így indult  a Queen!
Hatalmas sikerek közepette és elképesztő életstílusban zajlanak a 80-as évek Freddie életében, de 89-ben már nagyon beteg volt, és a zenekarral is ekkor közölte, hogy mi a helyzet. 91 novemberében egy nappal halála előtt sajtóközleményben tudatta a világgal hogy AIDS betegségben szenved, és másnap nyugalomban halt meg
A világ könnyűzenei ikonja, akinek a nevéhez a biszexualitás és az AIDS ma már szorosan kötődik. 

Napja Szűz jegyben, Ascendense Oroszlán jegyben, Holdja Nyilasban áll a születési képletében. Képletének érdekessége, hogy a Nap és a Merkúr az I. házban, vagyis az identitás, az énkép életterületén áll. Mondhatjuk, hogy az önkifejezés és a kommunikáció, a mozgás, a mozgékonyság is maga Freddie. Valószínű, hogy nem véletlen a nevében is szereplő Merkúr bolygó neve, hiszen a Szűz jegy ura, valamint ez a kiemelt asztrológiai elhelyezkedés is nagyon hangsúlyossá teszi a bolygó által jelképezett tulajdonságokat. 
Meg is fejtettük a művésznevének az eredetét.

Személyiségében az Oroszlán jegy leginkább a megjelenésében mutatkozott. Erős haj, erős bajusz, és dinamikus testfelépítés. Nem edzett soha, mégsem az a szikár alkat, mint mondjuk Mick Jagger (neki Ikrek az aszcendense, ez adja vékony alkatát).
A színpadi megjelenésének zsenialitása a nyitott szerepelni vágyásából, igazi karizmatikus vezető alkatából, és művészi qvalitásaiból tevődött össze,  a hangja azonnal felismerhető. Mindez az Oroszlán Aszcendensből, az erőteljes énkifejezésből (I. házas Nap), és a Nyilas Hold a Mérleg Jupiter, valamint a szintén Mérleg Vénusz között fennálló kapcsolatból származtatható. A Hold a belső én kifejeződése, a Jupiter a világban való terjeszkedés, a Vénusz pedig az érzelmek és a művészet szimbólumaként kapcsolódik össze. Jegyeiket tekintve a Mérlegben lévő bolygók a művészi adottságokat, és a mindenkihez szólás képességét, a Nyilas pedig a különlegességet, az exkluzivitást, az egyediséget adja ehhez. Itt nem kell többet magyarázni, azt hiszem.

A rejtett, a rejtőzködő, színfalak mögött zajló, titkolt dolgokat a 12. ház mutatja minden horoszkópban. Freddie Mercury esetében itt mutatkozik meg a homo- illetve biszexualitása
(A Rákban kezdődő házcsúcs ura az 5. házban, a szexulalitás életterületén áll, és a Nyilas jegyben "megengedő" irányultságot mutat. A 12. házban - a titkok házában helyezkedik el a Szaturnusz bolygó, mely újfent összekapcsolja a szexualitás házával, hiszen ott úgynevezett társúr. Az a tény, hogy a Plútó is a 12. házban áll pontos fényszögkapcsolatban a fent említett Holddal azt mutatja, hogy valamit titkol a szülött a szexualitásával kapcsolatban.)
A születési horoszkóp nyilvánvalóan mutatja, hogy nagyon szoros - többszörösen összefonódó kapcsolat áll fenn a szexualitás és a titkok életterülete között. A Hold a belső érzelmi kifejeződés és a Szaturnusz a szabályok kialakítását jelölő bolygó, valamint a Plútó, a nagy energiák bolygója szerepel ezekben a kötésekben. Freddie nem tudta összeegyeztetni a társadalmi normákat és a benne belül zajló érzelmi és szexuális folyamatokat. A Szűz napjegy és az Oroszlán Aszcendens is egy általánosságban vett elfogadást mutat a konvenciókkal szemben. Az, hogy a színpadon ki, mit csinál, az más, mert az művészet. Azonban a magánéleti kilengéseket már nem tudta Freddie integrálni magában a társadalmi normáknak való megfelelési vágyával (Szűz Nap okozza e törekvést). A szexuális nyitottságot az is mutatja a képletben, hogy a férfias szexualitást jelölő Mars pozitív kapcsolatban áll a különcségre, és e téren szabadosságra hajlamot adó Uránusszal. 

Szinte minden olyan horoszkópban, ahol az Uránusz és a Mars között fényszögkapcsolat van - főleg, ha ezt más horoszkóp elemek is támogatják - a szexualitás szabadszellemű felfogása jelenik meg. Nem feltétlenül homo- vagy biszexualitásban, hanem a szexuális kapcsolatoknak más jelentőséget tulajdonítanak, mint a monogám beállítottságú személyek. 

Visszatérve Freddie Mercuryra, a másik elemzésre szoruló életeseménye, a betegsége.
Úrja a 12. házhoz, a hosszan tartó betegségek jelölőjéhez kell fordulnunk.  A nemi úton szerzett betegség ugyanannak a kapcsolatnak a megmutatkozása, amit a szexualitás eltitkolása esetében fentebb kifejtettem. A Szaturnusz jelen esetben magát a betegséget is, (hiszen a 6. ház, a betegség ház ura), és a betegség elhúzódó mivoltát is jelöli. A Plútó pedig a kór halálos kimenetelét mutatja. Természetesen nem kell mindenkinek hosszan tartó betegségben meghalnia, akinek a Plútója a 12. házban áll, de azért ez hajlamosító tényezőnek tekintendő. 

Freddie Mercury horoszkópja híven tükrözi azt a személyiséget, ami ő életében volt és mondhatjuk, hogy halála után is maradt. Ha valaki ma a Queen zenekarra gondol, akkor az ikonként a színpadon álló Freddie jelenik meg a lelki szemei előtt, aki azt énekli The Show Must Go On!

Freddie Mercury születési horoszkópja